2012. március 8., csütörtök

                                          Elfelejtett levél…



Amikor átkutatták a lány holmiját, találtak egy négybe tűrt levelet: 

Túlságosan gyáva vagyok, ahhoz, hogy mindezt a szemedbe merjem mondani, így inkább fogtam egy darab papírt, amit majd becsempészek a táskádba, mint egy óvodás.
Tudom, hogy mindenre emlékszel, mindenre ami az óvodában és a játszótéren történt. Talán azt hitted, hogy én már elfelejtettem, de még mindenre pontosan emlékszem.
Emlékszem az utolsó napra, az elköltözésünk előtt.
 Ott feküdtünk a játszótéren, nyakig homokosan és főzőcskéztünk. Én tudtam, hogy holnap elmegyek, de féltem elmondani neked. Így azt akartam, hogy egy csodás nap legyen az utolsó emlékem rólad.
Az új iskolába, ahova kerültem, az emberek kiközösítettek, már mindenkinek megvolt a saját legjobb barátja, és megvoltak a kikkekk és én sehova nem tartoztam. Hiányoztál.
  Aztán visszajöttem, azzal az elhatározással, hogy most senki nem fog velem csúfolódni, menő akartam lenni. Azt hiszem sikerült, a lányok már az első napon körülugráltak, nem szerettem amikor olyan sokan voltak körülöttem.
Már az első nap felismertelek, de azt hiszem (és ne sértődj meg) csalódtam egy kicsit. Az emlékeimben egy vidám lány képe élt, de te… szomorú és sötét voltál. Nem mertem hozzád szólni, azt hittem elfelejtettél.
Így játszottam a szőke herceget, az emberek csak a macsót látták bennem, a lányok pedig nem láttak el a szívemig, csak a külsőm érdekelte őket.
A legnagyobb ok, amiért nem merek hozzád szólni, az az, hogy tudom, haragszol rám. És… erről is el kell mondjam az igazságot. Nem azért tettem, hogy a tornatanáron bosszút álljak. Azt hiszem, azt az érzést nevezik féltékenységnek. Láttalak titeket a városban. Boldogoknak látszodtatok. Tudom, hülye voltam, nem is várom, hogy megbocsáss. Hernyó módra elárultalak.
Csak szerettem volna mindezt elárulni és elmondani, hogy te voltál az egyetlen igaz barátom. Huh… tényleg szánalmas lett ez a levél és nem is tudom, hogy merem majd odaadni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése