Ötödik személy 

Amikor azt gondoltam, hogy már nincs senkim, hát… lett.

Új osztálytárs érkezett, Rachelnek hívták, egy aprócska termetű kislány, fekete göndör haja loknijai minden mozdulatánál az arcába csapódtak, zavartan tűrögette a füle mögé, miközben lesütött pillantással állt az osztály előtt, idegesen szorongatta a kinyúlt pulóvere újait. Látszott rajta, hogy akármelyik iskolába is járt, a lúzerek közé tartozott.

Szünetben szó nélkül odajött a padomhoz és mosolyogva megkérdezte, hogy mit csinálok. Meglepve néztem fel rá, nem voltam hozzászokva ahhoz, bárki is érdeklődjön arról, hogy mit csinálok.

-Rajzolok…

A padomon a rajzórai csendéletet tökéletesítettem. Szerettem rajzolni, a kezem ráérzett a vonalak kecsességére és a ceruzám végigsuhant a pappíron, szerettem kezeket rajzolni, néha egy zongorista hosszú újait, vagy egy öregember ráncos kezét. Elképzeltem a körmét, az ereket a kezein és az újak görbületét.

Rachel is rajzolt. Megmutatta a mappáját. Gyönyörűek voltak a képei, profi volt, szeretett embereket rajzolni nagy szemekkel és hosszú szempillákkal. A képei regényeket tudtak mesélni, tele voltak érzéssel, az embereknek arckifejezései voltak, ha volt fantáziád, el tudtad képzelni, mit gondol a rajz…

Attól a perctől, hogy megmutatta a rajzait, barátnők lettünk, nem azok a legjobbak, hanem barátnők… akiknek szükségük volt egymásra, hogy túléljék az iskola napjait.

Megosztottuk a szendvicseinket, te mindig uborkást hoztál paradicsommal, utáltam, de a te kedvedért mindig megettem, mert nem akartalak megsérteni. Karöltve mentünk a WCre és kipletykáltuk a nagymenőket. Együtt töltöttük a nagyszünetet és együtt rajzoltunk, csodálva figyeltem, ahogy a ceruzát forgattad, minden vonal, amit húztál, tökéletes volt, radírt csak néha használtál.

Volt valakim, akihez beszéltem, aki meghallgatta a mit mondtam, bár a legféltettebb titkaimat, anyuról, apu eltűnéséről és a szőke hercegemről soha nem beszéltem neked.

Hazafele is együtt mentünk, a mi házunknál búcsúztunk el, nem hívtalak be, mert féltem, hogy meglátod anyut, hogy már hetek óta nem fürdött és mosakodott. Én jártam párszor nálad, aprócska szobád volt, telezsúfolva szekrényekkel, mindenhol illatos gyertyák, így a szobádban fahéj mindenféle fűszerszag áradozott. Tetszett a szobád, a plafonról általad készített manók, tündérek és szörnyek lógtak, úgy éreztem ott magam, mint egy mesevilágban.

Boldog voltam, hogy van egy barátnőm, de ha minden boldog lett volna, most nem írnám ezt a levelet.

Egyik nap lázasan ébredtem és erőm sem volt mozdulni, otthon maradtam. Magamban imádkoztam, hogy nehogy áthozd a leckéket. De imám nem talált meghallgatásra, mert pár perccel a suli után, valaki csengetett az ajtón, gyorsan kifutottam, nehogy anyu tegye, abban reménykedve, hogy apu tért haza. Ott álltál az ajtóban hátadon a sulis táskával. Beengedtelek, talán sejtetted, hogy valamit rejtegetek? Kíváncsian néztél szét, anyu a szobája ajtajában állt, nézte a jövevényt, nem vette le róla a szemét, nem köszönt, csak nézte, tudtam, hogy Rachel valamit furcsáll a viselkedésében.

Feszült volt a hangulat csendben ültünk, miközben másoltam. Azt hittem már soha nem mész el. Kikísértelek. Anyu ott állt a konyhában és nézett, nem köszönt Rachelnek, csúnyán nézett rá, belerúgott a szemetesbe, ami Rachel lábaihoz gurult, aki ijedten menekült ki az ajtón, vissza sem néztél, amikor hívtalak nem vetted fel. Egy hétig nem mentem suliba, és amikor visszamentem, elhúztál mellettem, mint mindenki, nem beszéltél velem, egyszerűen semmibe vettél.

Nem tudom miket beszéltél rólam a hátam mögött, amíg nem voltam ott. Elmondtad, hogy miket láttál nálunk, és azokat a következtetéseket, amiket anyu viselkedéséből vontál le. Most már az anyukámmal is csúfolódtak, nem csak velem. És te voltál mindez elkövetője, elárultál, pedig az hittem a barátnőm vagy, talán valami csodálatosnak a kezdete. Átláttam rajtad, egy alattomos valaki voltál, akit utálta, hogy el van nyomva, és piszkálták. Nem tetszett neked a barátságunk, féltél, hogy majd miattam téged is piszkálnának, azt hitted menőbb leszel, ha pletykákat terjesztesz rólam…

Köszi, hogy botot adtál az emberek kezébe, hogy legyen, amivel üssenek. Köszike. Puszika. Vége.