Hetedik személy-Második rész

Arcod képe mindig ott lebegett a tekintetem előtt, álmatlan éjszakáimon a tornaterem szertárjában történt dolgokra gondoltam, hiányoztál. Néha elkaptam pillantásod, volt benne valami szomorú, bár lehet, hogy csak képzelődtem. Voltak percek, amikor meg voltam győződve, hogy minden szavad igaz volt, de aztán elöntött a düh, és tudtam, neked csak játék volt az egész.

Két hét elteltével egy fehér borítékot találtam a postaládánkban. Nem volt rajta sem feladó sem címzett, az illető tehette bele a postaládába. Férfi kézírása volt, összezsúfolt nyomtatott betűkkel és megfigyeltem, hogy szénceruzával írták a levelet, az én szénceruzámmal..

Kedves Lourdes… Amit akkor mondtam, még most is úgy gondolom. Különlegesnek tartalak. Szeretném ha eljönnél velem a régi színházhoz… Találkozzunk ma este kilenckor a színház előtt, hozom a szénceruzádat.     L.

Először makacsul kijelentettem, hogy nem megyek el. De túl nagy volt a kísértés, így kilenc után tízperccel a színházhoz siettem, tudtam, hogy hibát követek el, és ezt nem szabad, de a szívem akarata erősebb volt az eszemnél.

Lassan közelítettem meg az épületet, be volt már sötétedve, és csak egy sötét alak ült a lépcsőknél. Gondoltam, hogy ha nem te vagy az, akkor csak úgy elsétálok. De amikor odaértem a sötét alak felállt és megölelt. Te voltál az…

- Örülök, hogy eljöttél- majd még egy csókot leheltél a szájamra. Kézen fogtál és bevezettél a színház épületébe, lent, éppen előadás volt, több emelet másztunk végig, majd egy hosszú folyósón találtam magamat. Még mindig fogtad a kezemet, és a legutolsó ajtóhoz mentél, nyitva volt, valószínű, hogy valamelyik színésznőnek az öltözője volt. Kinyitottad az ablakot és kimásztál a tetőre, majd hívtál engem is. Egy asztalhoz vezettél, két gyertya volt rajta, tányérokkal és spagettivel.

A város látképe a színház tetejéről csodálatos volt, láttam a távoli erdő fáit és a város fényeit, az emberek apró hangyáknak tűntek innen. 

-Tetszik?

-Csodálatos..

-Apám színész volt, a nyári vakációban minden napot itt töltöttem, volt időm felfedezni a színház minden sarkát.

Nehéz volt a szívemet távol tartani tőled, nem is sikerült, az este végére beléd szerettem. Mikor a tetőről visszamásztunk, a szobában volt egy földig érő tükör.

- Gyere, megmutatom, hogy milyen gyönyörű is vagy. – Majd a tükör elé állítottál.

Pár másodpercig néztem magam, majd hittem neked, ott, melletted gyönyörűnek láttam magam, hosszú világosbarna hajammal, aprócska szájammal, és nagy kék szemeimmel. Még egy félórát sétáltunk a város főutcáján, minden olyan gyönyörűnek tűnt a te oldaladon sétálva.

(: Írd meg a chetbe a véleményed, ha tetszett. Vagy ha nem. :)