A keze érintése hűvös és bársonyos volt. Finoman húzott maga után. Az épületek háta mögött volt egy elhagyatott park, két rozoga paddal. Leültem az egyikre, ő pedig velem szemben a másikra.  
Sokáig csak néztem lefele, kínos volt a csend, párszor felnéztem és elkaptam a pillantását, olyankor mindketten elmosolyogtunk. Csak mosolyogtunk, nem voltak szavak, csak apró mosolyok. Egyszer csak közelebb lépett és óvatosan felemelte a kezemet és a gyűrűmmel kezdett játszadozni, csavargatta az újamon.
Nem is tudom, hogy hány perc telt el, míg megszólalt.
- Rosie… - ő ejtette a legcsodásabban a nevem -  ne haragudj, hogy erre a ronda helyre hoztalak, csak tudod… én elég veszélyes vagyok…
Itt felnevettem. Seki melett nem éreztem magam annyira biztonságban, mint melette.
- Mi olyan vicces?  – közben ő is elmosolyodott és a tekintetét továbbra sem szakította el az enyémről.
- Te veszélyes vagy?
- Nagyon. – a  hangja, mintha gúnyolódott volna.
- Most félnem kéne?
- Rettegned.
-Nem félek. Tőled nem. – itt újra elvörösödtem.
Újra megfogta a kezemet és a szemembe nézett, álltam a pillantását. Néztem arcvonásait. Olyan tökéletes volt.
- Rosie… tetszesz nekem. Oh… a fenébe. Ez most úgy hangzott, mintha egy elsős kisfiú mondta volna. Ezt az estét nem így terveztem.
- Miért? – a hangomban egy halvány szomorúság hangzott. – Nekem tetszett.
-Ennek örülök… és… akkor lehet esélyem?
Újra elnevettem magam.
-Talán… - egy sunyi kis mosollyal néztem fel rá.
-Akkor ezt igennek vettem.
Innen már a beszélgetés is könnyebben ment. Magáról nem árult el sok mindent,  de rólam kérdezősködött, mindent tudni akart.
A park bejáratánál újra szembeállt velem. A kezével a hajamat rendezgette, majd lehajolt és egy halvány puszit nyomott a szájam sarkára.


Kérlek irj véleményt, vagyhanem nem folytatom,mert ha nem olvassátok nincs amiért...