~Karácsonyi különkiadás~

A lány gondolatai

Ahogy decemberre fordítottak a naptárban, úgy hullott le az első hó, reggelre fehér kupacok csücsültek az ablakpárkányon, és fehér takaró borította a kerteket. A gyerekek visongva az örömtől rohanták végig az utcát. Az élet felpezsdült a havazástól, mindenki örült, az iskolaudvaron hatalmas hógolyócsaták zajlottak. Mindenhonnan téli cipők, kesztyűcskék és sapkák kerültek elő.

Gyűlöltem a telet és féltem decembertől, féltem, hogy a magány most még elviselhetetlenebb lesz. Lelkem legmélyéről emlékek szakadoztak fel, hegek, amikről azt hittem, hogy beforrtak és eltűntek. És mint valami méreg, úgy mérgeztek meg. A kis játszótér sarkába nézve eszembe jutott, hogy miképp építettük szőke hercegemmel a hatalmas hóembert. Az alsó része óriási volt, ketten gurítottuk. A második hótömböt alig tudtuk felemelni és el is csúszott így szegény hóembert úgy nézett ki, mint akinek csípőficama van. A száját és szemét szürke kavicsokból raktuk ki, te meg megcsórtad anyukád teafőző csuprát sapkának, nevet is adtunk neki, ő lett Gömbi. A legszebb hóember, amit valaha láttam. De elolvadt, és eltűnt, már nyoma sem volt, ahogy már te sem emlékeztél rám.

Évekkel ezelőtt, decemberben anyuval sütiket sütöttünk, különböző alakúakat, miközben a “Santa Claus is caming to town…” dallamát dúdoltuk. 

Féltem bekapcsolni a tévét, mert ott is a sok reklám, arra emlékeztetett, hogy Karácsony van, nem akartam tudomást venni róla, ki akartam zárni a tudatomból.

A félelmem, hogy a magány elviselhetetlenebb lesz, beigazolódott. Karácsony napján, végülis megkerestem a padláson a régi műanyag fenyőnket, és sok poros díszt, aminek a fele már el volt törve. Nem tudtam, hogy hova rakjam a karácsonyfát, nem akartam látni, nem akartam emlékezni, már nem is értettem, hogy egyáltalán miért is hoztam le. Végül az előszoba sarkában helyeztem el, mert ott nem látszott annyira.

Felporszívóztam a lakást és a szobámban port is töröltem meg az ablakokat is megpucoltam, hiányoztak a régi karácsonyok, amikor még úgy tudtam létezik a Mikulás, amikor a városnak is Karácsony szaga volt.

Eljött a szenteste, anyunak végül vettem egy krémszínű selyem hálóinget, apró csipkékkel, gondoltam a hálóing az egyetlen, amire talán szüksége volna és még le is volt árazva. Bekopogtam a szobájába, de aludt, így leraktam az éjjeli szekrényére.

-Boldog Karácsonyt, anyu…- suttogtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára.

Kérlek szépen ha elolvastátok, véleményt írjatok, fontos nekem…